A nagy asztal főhelyén elnöklő miniszter - a mosolytalan, szemüveges irodalmi-művészeti főhelyén elnöklő miniszter - a mosolytalan, szemüveges irodalmi-művészeti főideológus - köszöntötte a megjelenteket, s nyomban a tárgyra tért. A tárgy pedig: az új magyar himnusz! Elérkezett oda a szocializmus útjára lépett ország - mondotta a meghívottak vendéglátója -, hogy a magyar nép új himnuszt kapjon! Megszolgálták, megérdemlik a dolgozók, hogy az addigi, siránkozó, pesszimista, tehát elavult nemzeti ének helyett optimista, előre tekintő szövegű, derűs dallamú újat vehessenek ajkukra. Ezt kell megírni, megkomponálni. És így tovább...
Mindenki az asztal lapjára vagy az asztal alá meredt tekintettel hallgatta az előterjesztést. Ilyesmire még a legpárttagabb párttagok sem számítottak.
A miniszter végülis befejezte. Szemüvege szigorúan megcsillant, miközben végigvetette tekintetét az asztal körül ülőkön. Döbbenetes csend! Olyan csend... - és most felsorolhatnám az említhető valamennyi hasonlatot, metaforát, szóképet, sőt: közhelyeket -, igen, olyan volt a csend.
Szóljanak hozzá az elvtársak...
Újabb csend, többszörös csend. Még az elvtársak sem szóltak hozzá. Egyre kínosabb lett ez a következetes, egybehangzó, összasztali hallgatás.
Na de szóljanak hozzá az elvtársak!
Az idegesen, csaknem dühösen várakozó minisztert végülis elhagyta a türelme, provokációhoz folyamodott: Akkor talán megkérjük Kodály tanár urat, mondja el, mi a véleménye...
Zeneművészetünk élő klasszikusa égő arccal állt föl a helyéről: Miniszter úr, már pedig nem lesz új himnusz!
Egyet biccentett és kiment a tárgyalóteremből.
Az értekezletet ezek után egyszerűen nem lehetett folytatni, ezt a csatavesztett miniszter is érezte: minden hamvába hullt.
A jegyzőkönyv vezetője befejezte munkáját. Ez az írásmű nyilván fennmaradt az egykori minisztérium aktái között, valamelyik levéltárban. Azt hiszem, nem volna érdektelen elolvasni, legalább megismerkedhetnénk Kodály Zoltán valamennyi elhangzott szavával.
A nagy zeneszerző nem azért utasította el a kérést mert nem tudtak neki Kölcsey Ferenc versénél különb megzenésítendő szöveget mutatni, nem! Kodály azonmód és keményen szembefordult az új himnusz agyament gondolatával. Nem engedte meg, hogy a hatalom birtokosai az egész nemzetet arcul csapják. Ő ütött oda a zsarnokságnak.
Tanár úr, fél évszázad múltán is köszönjük!”